A gondolat ereje – Tudatalattid csodálatos hatalma

Aki az ezotéria útjára rálép, hamar rájön, mennyire nem mindegy hogyan gondolkodik.
Ha kicsit is odafigyelünk gondolatainkra és szavainkra megértjük, hogy a velünk történő események olyanok lesznek, mint a gondolataink.
Bővebben megmagyarázom, hogy megértsd. Gondolatainknak HATALMA van. Mint tudod, a világon minden rezgésekből tevődik össze. A fizikai világ nem más, mint rezgések besűrűsödése. Ilyen az emberi test, az állatok, a növények, a tárgyak. A rezgések finomabb formája a légnemű anyagok, mint a gőz, a pára, a gázok. Rezgésből vannak az illatok és a fények, mint a Nap sugárzása.

tudatalatti

És most megállunk a sugárzás szónál. Mikor sugárzásról szólunk, mindig negatív dologra szoktunk gondolni. Pedig a sugárzás önmagában nem pozitív, és nem negatív, csak van. Minden, ami szűkebb tágabb környezetében körülveszi az embert, sugárzik, azaz hatást gyakorol az emberre. Ugyan úgy az ember is hatást gyakorol a környezetére.
Miért?
Mint mondtam az emberi test rezgések besűrűsödése. Ezért az emberi test is sugárzik, vagyis rezgéseket bocsát ki a környezete felé. A fizikai testet körülveszi egy energia burok, az aura, amely szintén sugároz, vagyis HATÁST GYAKORÓL A KÖRNYEZETÉRE! Az auránk olyan hatást gyakorol a környezetére amilyen az információ tartalma. Mert minden rezgés információt tartalmaz. Auránk olyan információt tartalmaz, amilyen a GONDOLATUNK. Az embert éltető energia egy nagyon finom rezgés. Ez kívülről jön ez az Univerzum rezgése. Ez az energia pozitívan hat az emberre, mert azonos az ember tiszta rezgésével. De hatást gyakorolnak ránk másfajta rezgések is. Mint az előbb említettem, saját és mások gondolati rezgései hatnak ránk. A gondolati rezgés finomabb, vagy durvább lesz a szerint, AMILYEN A GONDOLAT ÉRZELMI TARTALMA.

Az ember születésekor még tiszta pozitív rezgéseket hordoz magában. Ezért érezzük olyan jól egy kisbaba társaságában. Ilyenkor áthat bennünket az önzetlen szeretet érzése. De nem is tudjuk, hogy nem mi, hanem ő, a kicsi volt a kezdeményező. Először Ő küldi felénk az önzetlen szeretetét, mely nem más, mint pozitív kisugárzás mely hatást gyakorol ránk. Így történik, hogy válaszul azt az érzést küldjük vissza, ami érkezett hozzánk. Sajnos ez a gondolati energiacsere akkor is érvényesül, ha a belőlünk kibocsájtott vagy a felénk érkező energia nem pozitív töltésű. A negatív töltésű gondolati energiák* gyengítik az auránkat és ez az állapot könnyen testi betegséghez vezethet. Ezért óriási felelősséggel tartozunk gondolatainkért, mert ezek rezgés tartalma nagyrészt meghatározza saját testi és lelki harmóniánkat és másokét is nagymértékben befolyásolja.
Sajnos vannak olyanok, akik azzal próbálják maguktól elhárítani a felelősséget, hogy másokat akarnak megváltoztatni. Vegyük tudomásul, mindenki csak a saját gondolataiért felelős. Ha valaki tudatosan akar élni, akkor a negatív is pozitívan válaszol, mert ő már tudja, az jön vissza rá, amit kibocsátott magából. Bár az igaz, nem mindig onnan, ahonnan elvárjuk. Ezért nem szabad ítélkezni sem és elvárásokat támasztani sem. Ez már nem önzetlen szeretet!
Az önzetlen szeretet azt jelenti, feltétel nélküli elfogadás. Azért kell ezt megtanulnunk, mert akkor leszünk képesek másokat szeretni, ha már tudjuk magunkat szeretni. Mert ne feledjük mindenki a tanulás folyamatát éli, még akkor is, ha nem tud róla. Mindenki a saját ismeret és élményanyaga alapján akarja megítélni a világot. Ezért fejezik ki sokan úgy a véleményüket, hogy NINCS IGAZSÁG A FÖLDÖN.
Pedig van igazság, mert tökéletesen meg van mindenkinek a saját igazsága. Ezért nincs más dolgunk, mint megtanulni, ezt tiszteletben tartani és közben kitartóan és folyamatosan dolgozni ÖNMAGUNKON! Ehhez adjon erőt a benned lévő szeretet. Légy olyan, mint a gyermek és a világ olyan lesz, amilyennek te szereted. Addig is jól jegyezd meg; NEM AZ SZÁMÍT AMI KÖRÜLÖTTÜNK VAN, HANEM AMI BENNÜNK.

Most pedig egy ide illő tanmese:

tudatalatti

Egy napon egy jógi és tanítványa egy nagyvárosba érkeztek. Nem volt pénzük, viszont éhesek voltak, és szállásra volt szükségük. A tanítvány úgy vélte, koldulniuk kell majd, hogy legyen pénzük ennivalóra, éjszakára pedig majd egy padon húzzák meg magukat.
Így szólt:
“Van egy szép park a közelben. Éjszaka ott alhatnánk”
“A szabad ég alatt?” – kérdezte a jógi.
“igen” – válaszolta a tanítványa.
A jógi elmosolyodott, és így szólt:
“Nem. Ma éjszaka egy hotelban alszunk, és ott is eszünk”
A tanítványa csodálkozva nézett rá.
“Mégis hogyan”?
“Gyere, ülj ide mellém” – válaszolta a jógi.
Mindketten a földre telepedtek, a jógi így szólt:
“Ha egyetlen dologra összpontosítod az elméd, az megtörténik”.
A jógi behunyta a szemét. Pár perc múlva felpattant, és elindult, egyenesen előre. A tanítványa követte. Végigsétáltak néhány utcán, és megálltak egy hotel előtt.
“Gyere, menjünk” – szólt a jógi, és belépett.
Alighogy beléptek a hotel előterébe, egy jól öltözött férfi lépett hozzájuk.
“A hotel vezetője vagyok. Látom, messziről jönnek, és ha jól sejtem, fáradtak, pénzük sem igen van. Ha gondolják, besegíthetnek a konyhán; cserébe megszállhatnak nálunk éjszakára, és enni is kapnak.”
“Nagyszerű” – felelte a jógi.
A tanítvány döbbenten kérdezte mesterét:
“Ez varázslat. Hogy csináltad?”
A jógi elmosolyodott, és így szólt:
“Csak meg akartam neked mutatni, hogyan működik a gondolat ereje. Ha teljes tudatoddal egyetlen dologra koncentrálsz, és az elméd nem áll ellen a gondolatod tárgyának, a gondolataid energiája anyaggá válik. Ez nem varázslat, pusztán koncentráció és vizualizáció. Lásd részletesen és higgy abban, amit meg akarsz valósítani. Vetítsd a gondolataid és érzelmeid erejét az elméd vásznára. Amikor elméd üres, mentes minden gondolattól, és csak egyetlen gondolatot eresztesz elé, óriási erőket szabadítasz fel. Ezért kell nagyon óvatosan bánni a gondolataiddal. A koncentrált gondolat hatalma gyakorolja a legerősebb befolyást az életedre.”

Forrás:

One thought on “A gondolat ereje – Tudatalattid csodálatos hatalma

  1. A fent leírtakat én is tapasztaltam! Valóban sok igazságot tartalmaz! Köszönöm a leírtakat!

Comments are closed.

- X
error: Content is protected !!