A negatív szemlélet születésünktől fogva velünk van – Lépjünk túl a korlátainkon

Pár éve egy ügynökség nyereményjátékot szervezett, amelyben száz ingyenes utazást lehetett nyerni tetszés szerinti helyre. A szerencsés nyertesek elrepülhettek Párizsba az Eifel-toronyhoz, vagy Ausztráliába, hogy felmászhassanak a híres Ayres Rock tetejére, vagy a hasukat süttethessék valahol a Karib-szigeteken. És tudod mi történt?

A nyertesek kilencvenöt százaléka a lakóhelyétől négyórányira választott úti célt. Négyórányira.

Ez nagyjából hű képet ad az emberiség állapotáról. Annyi minden van a világon, legtöbben mégis négyórányira hajlandóak eltávolodni a saját kis kényelmi zónájuktól.

Moccani sem akarunk, pedig bőséges bizonyíték van arra, hogy mi mindenről maradunk le. Anélkül, hogy igazán a tudatában lennénk, ébren töltött időnk oroszlánrészét a negatív tartomány kényelmi zónájában töltjük.

A negatív vonzása pedig olyan erős, hogy a legtöbb ember az egész napját azzal tölti, hogy egyik negatív gondolatról ugrik a másikra: “Megint elaludtam. Ez a háború teljesen értelmetlen. A főnököm a sírba kerget”.

A negatív szemlélet és a félelem a születés pillanatától velünk van: “Veszély leselkedik rád mindenütt, kisfiam. Nehogy szóba állj idegenekkel! Eszedbe ne jusson a boltban azt a buta dalt énekelni! Még meghallja valaki.”

Megismerjük a korlátokat. Megtanulunk hinni a szűkölködésben. Megtanuljuk, hogy természetes hajlamunk a szeretetre, a kreativitásra és a táncra nem gyakorlatias, és kész őrültség.

Szüleink szilárd meggyőződése, hogy az ő feladatuk óvatosságra, felelősségteljes felnőtt viselkedésre tanítani minket. Még ha valamilyen oknál fogva olyan szülőkkel áldott meg a sors, akik nem akarnak ilyen módon megleckéztetni, a társadalom akkor is gyorsan belénk neveli, hogy az életünk legfőbb célja anyagi javakat felhalmozni, és ennek elérése érdekében güriznünk kell egy életen át. Mire az iskolapadba kerülünk, képzett veteránok vagyunk versenyszellemben és félelemben. Valamint profi szűkölködők.

De tudod mit? Ez az egész csak beidegződés, rossz szokás. Ha egyszer elsajátítottál egy gondolatrendszert, aszerint fogsz élni, azt fogod továbbadni. Ha magadévá teszel egy hitrendszert, az összes érzékszervedet és az egész életedet ennek a túlélésére fogod szentelni.

A fizikusok ezt a jelenséget nevezik a “hullám összeomlásának”. Végtelen számú kvantumrészecske száguld az univerzumban, és terjed szét hullámok formájában. Amikor valaki észleli ezeket a hullámokat, abban a pillanatban anyaggá sűrűsödnek, megdermednek, mint kocsonya a hűtőben. A te észlelésed teszi őket szilárd anyaggá, valósággá.

Emlékszel a jelenetre a Hófehérke című Disney-rajzfilmből, amikor Hófehérke az erdőben sírdogál? Úgy érzi, mintha ezer szempár figyelné.

hofeherke-sotet-erdo

És tényleg, tucatnyi erdei lény ugrándozik körülötte, de ahogy felemeli a tekintetét, az aranyos kismadarak, mókusok és őzikék mind elbújnak a fák mögé. Hófehérke nem lát mást, csak a mozdulatlan erdőt.

A valóságban az univerzum is ilyen mozgó, nyüzsgő energiamező végtelen lehetőségekkel, de mivel a tekintetünket csak a problémák keresésére programoztuk, nem is látunk mást azokon kívül.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..