Brian Tracy – A hét lelki törvény

Want create site? Find Free WordPress Themes and plugins.

Brian Tracy – A hét lelki törvény

brian-tracy-het-lelki-torveny

Ebben a cikkben a hét lelki törvényt fogom bemutatni Brain Tracy Phoenix szemináriuma alapján. Alapja az önismeret, melynek kezdete annak a ténynek az elfogadása, hogy te egy kivételes lény vagy.

Másik legfontosabb dolog az önismereten belül, hogy elfogadjuk magunkat hibáinkkal együtt, elfogadjunk magunkat olyannak amilyenek vagyunk. Az első dolog, amivel kezdenünk kell a legfontosabb elem, a siker lélektana. Ennek az alapja, hogy én, te és minden ember egy lelki lény, egyetlen dolog, ami megkülönböztet minket, az értelem. Az értelmünk tesz minket különlegessé. Elmondható azonban hogy a mai cikk témája, a lelki törvények állandóan fent állnak. Következőkben be is mutatom ezeket a törvényeket:

Irányítás, kontroll:

Első pontunk lényege a következő: olyan mértékben érezzük jól magunkat, amennyire tudjuk, hogy az életünk a saját irányításunk alatt van. Fel kell tennünk a kérdést, életünk melyik szférája a legjobb? E kérés megválaszolása után rájövünk, hogy az, amelyiket legnagyobb mértékben irányítani tudjuk.
Ezt a pontot is két részre lehet osztani:

A, belső kontroll : e pont alapelve, mégpedig az hogy életünket mi irányítjuk

B, külső kontroll : rajtunk kívülálló dolgok irányítanak

Elmondható hogy azok az emberek, akik erős belső kontrollal rendelkeznek, sokkal sikeresebbek, önállóbbak és boldogabbak.Fontos még elmondani, hogy a belső irányítás a gondolatainkkal kezdődik, melyek meghatározzák érzéseinket, gondolatank, cselekvéseinket is.A siker kulcsa pedig nem más, mint az hogy érezzük mi kormányozzuk életünket az által hogy uraljunk gondolatainkat

Véletlen

E pontot meglátva sokan gondolhatjuk, hogy tudjuk mi ez, de ez a pont más szemszögből világítja meg a „problémát”. Alapelve, ha rosszul tervezünk bukást tervezünk, mely kudarchoz vezet. Tehát elmondható hogy ez a pont igen is rajtunk múlik, ha pozitívan tervezünk, élünk akkor ez hatással lesz az életünkre is és boldogabb, jobb életünk lesz.

Ok-okozat

Ez a pont kimondja, hogy az életben minden okozatnak megvan az oka, minden okkal történik. A siker sem véletlen és a kudarc sem. Sokan ezt a pontot a világegyetem alaptörvényének tarják. E pont végén elmondható, hogy a gondolataink az okok körülményeink okozatok, ha ezt elfogadjuk és e szerint élünk, életünk sikeresebb, boldogabb lesz. E pontot egy ide tartózó közmondással zárnám.

„Ki mint vet, úgy arat”

A hit törvénye

E törvény kimondja, hogy bármi, amiben hiszünk, mégpedig érzéssel, valósággá válik.Alapelve ennek a pontnak az, hogy ha nem látjuk meg a siker lehetőségét, ha nem hiszünk benne, nem is fogjuk eléri. Elmondható hogy minden embernek vannak önkorlátozó meggyőződései, azonban ezek valójában nem léteznek, csupán a tudatunkban van jelen. Első lépés azzal kezdődik, hogy megkérdőjelezzük korlátainkat, és legyőzzük őket.

Elvárás

Elsőként ezt a pontot egy meghökkentő igazsággal kezdenem, amit várunk az meg is szerezzük. Elmondható ezen felül, hogy elvárásaink hatással vannak más emberekre is. Bármit is várunk el, ha bízunk benne, akkor biztosítva van siker. Sikeresebb embereinknek egy alapelve van, hiszik, hogy jó fog velük történni és ez viszi őket előre. Ha bizakodással várunk, biztosítva van a siker.

A, Elvárások első csoportja ami a legnagyobb hatással van ránk: szüleink: Egy furcsának tűnő ténnyel kezdeném, felnőttként is öntudatlanul is a szüleink elvárásai szerint élünk.

B, Főnökünk elvárásai: Elmondható hogy azok azoknak az embereknek, akiknek a főnökeiknek nagy követelményük van, azoknál nagy lesz az teljesítmény is. Azoknak, kiknek nincs nagy követelményük, náluk egy negatív beállitotság figyelhető meg és ez által nem lesz magas elvárás, és így a siker is jóval kevésbé elérhető.

C, Saját elvárás másokkal szemben: Jelentős hatással vannak ránk azok a személyek kiket szeretünk, tisztelünk. Alapszabály hogy másoktól mindig jót várj. Ez a siker elengedhetetlen „kelléke”

D, Önmagunk: Legfontosabb elem ezen a ponton, hogy pozitív elvárásokat építsünk fel magukkal szemben, mindig várjuk a legjobbat. Erre van egy csodálatos gyakorlat is: Mondjuk el este, hogy csodálatos dolog fog velem történni holnap, majd ezt ismételjük meg reggel, este, és amikor csak van időnk. Ez a gyakorlat hihetetlenül egyszerű és hasznos is. A nap végére fel sem tudjuk majd eleveníteni majd mennyi pozitív dolog történt velünk.

Vonzás

Elsőként elmondható hogy minden ember egy élő mágnes, amely magához vonzza azokat az embereket, akik összhangba vannak uralkodó gondolatikkal. Sokan ezt a pontot az emberi lét legfontosabb törvényének tarják. Fontos még arra figyelnünk, hogy mindig arra gondoljunk, amire akarunk és vágyunk.

Megfelelés törvénye

Azt állítja, hogy amilyen belül vagy, olyan vagy kívül. Elmondható hogy külső világunk egy tükör, amely tükrözi, ami belső világunban történik. Egy nagyon fontos dolgot be kell tartanunk, ha változtatni akarunk külső világunkon. Először belső világunkon kell változtatni és ez meghozza majd a külső változást is. Az emberek nagy része abba a nagy hibába esik, hogy a külső világot próbálják megváltoztatni, mikor belső világuk zűrös.
Összegzésként elmondható hogy ezeket a pontokat betartva életünkbe egy markáns változás fog beállni, sokkal boldogabbak kiegyensúlyozottabbak, sikeresebbek leszünk. Itt a végén két záró gondolatot szeretnék még veled megosztani. Az első gondolat a következő: változtasd meg gondolataidat és megváltoztatod életedet. A következő gondolatot a cikk legvégén osztom meg veled. Remélem tetszett a cikk, sok sikert kívánok, és fejlődést!

Írta: Brian Tracy

The post Brian Tracy – A hét lelki törvény appeared first on intuíciók.

Did you find apk for android? You can find new Free Android Games and apps.
  • Harmat Klára
    Légy üdvözölve az oldalamon. Angyalkártya jóslásaim egész biztosan jó útmutatást nyújtanak majd számodra. Meg fogod találni amit keresel. Az oldal tartalmának másolása csak írásos engedély birtokában megengedett.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*
*

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..