Mai Tarot Jóslás, Január 14., Örömteli változás

Most már tudod, hogy nincs értelme hevesen küzdened a dolgok ellen.

A világ önmagában véve jó, a mi feladatunk pedig az, hogy folyamatosan pozitív következtetést vonjunk le, mert ezzel nem csak a békét tartjuk fenn, hanem megmaradunk azon az úton, amelyen szeretünk és kívánunk is járni. Ha a beengedjük a világot, és rendszeresen reagálunk rá, akkor a világ nem változik, mi viszont elveszítjük az Önvalónkkal való kapcsolatunkat. Ha ragaszkodásunk megmarad az egyensúlyhoz; látványosan teremtő és tiszta gondolatoknak adunk teret, akkor mi magunk késztetjük a világot reagálásra, változásra. Az elfogadó, nyugodt, de ugyanakkor önmagunkhoz hűséges hozzáállás megoldást, gyógyulást és egyetértést teremt a korábbi életünkben, és egyúttal örömteli változást idéz elő a kapcsolatainkban. Mindennek alapjait már létrehoztuk azzal, hogy mindenkinek megengedtük, hogy az legyen és úgy tegyen, ahogyan kívánja. Most pedig rajtunk a sor: új és értékes tapasztalatok megszerzése vár ránk azokon a helyeken, ahol eddig még nem tettünk így.

Egy cseppel sem érjük be kevesebbel, mint azzal az erőnléttel illetve megbecsüléssel, amivel szívesen ajándékoznánk meg magunkat. A miénk.

85 thoughts on “Mai Tarot Jóslás, Január 14., Örömteli változás

  1. AvatarRèzműves Anikò

    Igen koszonom nyugot es bekes vagyok ,hiaba nincs munkam hiaba ez az anyagi nincstelenseg en megis nyugot es beket talàltam !Nem adom fel szeretnek ujra szarnyalni mint munkamban mint bsrsti kspcsolatokra minden kapcsolataimra !Lehet hogy var ram egy igaz szerelem ,de majd ram talal ha rn megse esetleg egy komoly kapcsolat hū es igax van ilyen ? Akinek csikja es olelese biztonsagos es hū igaz mint az enyem ??Nem adom fel minden anyagi minde munkam es kapcsolataim akar barat fontos szamomra szebb az eletem miota eletembe be leptek ,olyan fontosak lettek es ha egy baratott el kel vesztenem ,mert nem ugy kozeledik hozzam mint barat inkab ugy mint szeretò olyan fajdalmas nekem mint ha egy gyermekemett vesztettem volba el !Maradok ennek ellenere minden teren nyugott es bekes szeretett teljes emberi leny !

    Reply
  2. AvatarGabriella

    Nagyon szíven ütött a mai üzenet. Hálásan köszönöm 🙏💓
    Rézműves Anikónak üzenem, hogy minden elismerésem az övé 💫🌸

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..