Szombati Horoszkóp “A csillagok végre a megfelelő pozíciót veszik fel, ami rendkívül pozitív hatás fejt ki önre…”

Want create site? Find Free WordPress Themes and plugins.

Kos

Az, hogy időnként az emberen úrrá lesz a félelem és a
szorongás, egy teljesen normális dolog. Túl sok terhet vett
mostanság a vállaira és ha most nem is csökkentheti a
munkatempót, akkor is legalább szánjon egy kevés időt a
lazításra, vegyen egy mély lélegzetet is eressze ki a fáradt
gőzt.
Túl sok mindent vállalt magára, ezért könnyen lekerülheti a
figyelmét egy igazán fontos dolog. Írjon le minden egy papírra,
így jobban átlátja majd az ön előtt álló feladatokat.
Olyan tevékenységekkel töltse el a szabadidejét, amelyek már
beváltak önnél. Ez nem a legjobb időpont az új dolgok
kipróbálására.
Talán úgy érzi, hogy tele van energiával. Ez azonban még nem ok
arra, hogy teljesen kimerítse magát. Tartalékoljon energiát
másnapra is.

Bika

Tartsa mindig észben, hogy az, ha az ember gondolkodik valamin,
nem feltétlenül jelenti, hogy érti is azt. Belebonyolódni úgy
egy konfliktusba, ha hiányosak az információi nem a legjobb
ötlet, hiszen később még problémája származhat belőle. Az a
legjobb ha kimarad az ilyen helyzetekből.
A csillagok állása kedvező a szinglik számára, ezért érdemes a
társadalmi életre koncentrálnia, vagy megismerkedhet akár
online is valakivel.
Olyan fontos döntés előtt áll, ami a karrierje alakulására is
kihathat. Fontoljon meg mindent alaposan, és ne siesse el a
döntését.
Ön mellett áll a szerencse, több időt kellene rászánnia
feladatának elvégésére vagy a munkája kapcsán információ után
kutatni.

Ikrek

Óvja a természet értékeit, és vigyázzon rájuk. Ne feledje, hogy
nem egyedül él a Földön, ne legyen önző, gondoljon a jövő
generációira is. Például néhány plusz lépés ahhoz, hogy egy
közeli szemetesbe dobja ki a hulladékot egyáltalán nem
megerőltető dolog. Próbáljon erről másokat is meggyőzni a
környezetében.
Ne figyeljen oda azokra a pletykákra, amiket esetleg a
partnerétől hall. Sokkal jobban jár ha nem keveredik felesleges
bonyodalmakba és ha inkább megbeszéli a problémákat.
Rá fog jönni, hogy már elkésett a projekt befejezésével.
Szerencsére nem lesz belőle nagyobb baj és így legalább
legközelebb jobban beosztja majd az idejét.
Vegyen ki egy szabadnapot és utazzon el valahova a családjával,
a partnerével, esetleg a barátai társaságában. Az a lényeg,
hogy ne otthon üléssel töltse el a szabadidejét.

Rák

Tudatosítsa magában, hogy milyen környezet veszi körül, is mi
az annak megfelelő viselkedési mód. Nyilván nem szeretne
ellenségeket szerezni, és el akarja kerülni, hogy rossz
vélemény alakuljon ki önről másokban. Igyekezzen minél jobb
első benyomást tenni az emberekre.
Ne idegesítse fel magát amiatt, ha valaki kifogásolja a
munkáját. Ez teljesen felesleges.
Menjen el nyaralni. Ezáltal elfeledheti az összes gondját és
teljes erőbedobással csakis az utazásra koncentrálhat.
Ne menjen be a munkahelyére betegen. Időnként mindenkinek
megvan a jó ok arra, hogy otthon maradhasson.

Oroszlán

Némi idő elteltével észre fogja venni az élet szép oldalát is.
Meglehet, hogy az elmúlt napokban túl sok időt fordított a
munkájára és más kötelezettségei teljesítésére. tegye félre az
aggodalmait, pihenjen kicsit és élvezze az életet.
Szerencsés napja lesz. Ne a múlttal foglalkozzon, hanem a
jövőről beszéljen a partnerével. Például tervezzék meg közösen
a soron következő nyaralásukat.
Úgy tűnik, hogy valamilyen jutalmat fog hamarosan kapni és jó
esély van rá, hogy most a főnökét is remek hangulatban
találja.
Itt az ideje, hogy kidobálja azokat a ruhákat, amiket már nem
használ. Könyörületnek nincs helye, a felesleges holmiknak
távozniuk kell a szekrényből.

Szűz

Teljesen normális dolog, hogy időnként nem tudja pontosan, hogy
mit is akar, vagy nem biztos valamilyen döntésében. A lényeg,
hogy mindig igyekezzen megoldást találni a problémákra. Ebben a
periódusban jó esélye van a sikerre, mivel a csillagok állása
kedvezően hat a személyisége intellektuális részére..
Jó lenne, ha valahogyan el tudná terelni a gondolatait, amire
kiváló alkalmat kínál, ha némi társadalmi életet él.
Találkozzon a barátaival és biztos, hogy nem fogja
megbánni.
Próbálja kis a squash-t, vagy más hasonló jellegű sportot.
Észre fogja venne, hogy teljesen feltölti az energiáit.

Mérleg

Az ön közvetlen környezetében élő emberek jó véleménnyel vannak
önről, mivel korábban komoly erőfeszítéseket tett, hogy igaz
barátjuk legyen. Néhány új ismeretségre is szert tesz a régebbi
kapcsolatainak köszönhetően, ami jól fog majd jönni a munkája
terén és a magánéletében is.
Ne legyen önző és ne csak önmagára gondoljon. Vigye el a párját
vacsorázni, vagy hívja meg a barátait egy italra. Próbáljon meg
mások kedvében járni.
A “kreativitás” szó nem mond túl sokat az ön számára ezekben a
napokban. Tény, hogy voltak már jobb napjai is, de azért ne
essen kétségbe.
Vigyázzon a bőrére. A stressz jelei kezdenek megmutatkozni az
arcán, tegyen ellene, mielőtt túl késő lenne.

Skorpió

Ha úgy érzi, hogy nem működnek ön körül megfelelően a dolgok,
akkor ne féljen megtenni a szükséges lépéseket még akkor sem,
ha ezáltal némi kockázat vállalására is kényszerül. Később
tudatosulni fog önben, hogy jó döntést hozott.
Nagy lesz a kísértés, hogy korán befejezze a munkáját, de
muszáj lesz ellenállnia neki, mivel nem tudhatja, hogy mi
sülhet el rosszul emiatt.
A színház rendkívül szórakoztató lehet, azonban ez attól is
függ, hogy mely műfajt kedveli igazán. Érdemes utánanéznie,
hogy milyen darabra szeretne jegyet váltani, nehogy később
kellemetlen meglepetés érje.
Ha nem tetszik önnek, amit a tükörben lát, tegyen ellene!

Nyilas

Valószínűleg nem lesz megfelelő hangulatban ahhoz, hogy
kellemetlen emberekkel jusson dűlőre különféle dolgok
tekintetében. Ne hagyja provokálni hagyni magát, mivel ez az
egyetlen módja annak, hogy elkerülhesse a
kellemetlenségeket.
Úgy tűnik, hogy végre sikerül felkeltenie egy korábban
kiszemelt személy figyelmét. Viszont arra figyeljen, hogy
hanyagolja a “rózsaszínű szemüveg” használatát.
Ha kevés szabadideje marad a nap végére, akkor inkább töltse az
estéjét egy sci-fi könyv olvasásával, mint egy fantasy
regénnyel.
Menjen el nyaralni. Ezáltal elfeledheti az összes gondját és
teljes erőbedobással csakis az utazásra koncentrálhat.

Bak

Ha nem tudja megfelelően felmérni egy adott probléma
komolyságát, akkor ne akarja azt azonnal megoldani. Ne
cselekedjen elhamarkodottan, hiszen ha figyelmetlen, akkor
sokkal könnyebben követhet el hibákat. Szükség esetén kérjen
tanácsot a barátaitól.
Ha gyerekvállaláson töri a fejét mostanában, akkor érdemes
lenne mindent alaposan megbeszélnie a partnerével is, és az sem
ártana, ha utána nézne részletekbe menően mindennek.
Ez nem a legjobb időszak a befektetésekre, ezért lehetőleg most
kerülje el őket.
Az utóbbi időben ön igencsak rosszkedvű, de a helyzet hamarosan
változni fog. A csillagok állása kedvező önre nézve és
nemsokára bekövetkezik életében a pozitív változás.

Vízöntő

Érezni fogja a változás szelét a levegőben. A csillagok végre a
megfelelő pozíciót veszik fel, ami rendkívül pozitív hatás fejt
ki önre. Olyan többlet energiával fog rendelkezni, aminek révén
magára vonhatja a környezetében élők figyelmét. Nagyon könnyen
fog tudni új kapcsolatokat kialakítani a másik nem
képviselőivel.
Legyen türelmes és ne siessen túlságosan a munkája
befejezésével, mert a kapkodásból csak baja lehet.
Tele van izgalmas, érdekes öltekkel. Ne féljen megvalósítani
őket!
Mérje fel a helyzetet és mérlegelje a prioritásokat. Ha minden
kis problémán stresszel, azzal csak magának árt és az
egészségét is tönkre teszi.

Halak

Az élet szinte minden terén sikeres lesz a más emberekkel
történő kommunikációban. Az érvei erősek és megcáfolhatatlanok
lesznek, ami hasznára válhat a munkájában is az új üzleti
kapcsolatok kialakításánál, de a magánéletében is jól fog
jönni.
Ha már régóta egyedül él, akkor meglehetősen nehéz lehet egy új
párkapcsolat kialakítása. Kialakult egy rendszer az életében,
amit nem szeretne feladni, viszont idővel rá fog döbbenni, hogy
igenis megéri változtatnia.
Ha már régóta szeretne egy jobb pozíciót megszerezni magának a
munkahelyén, akkor ez lehet a megfelelő pillanat, de ne
feledje, hogy minden erejét be kell vetnie a cél elérése
érdekében.
Próbáljon ki valami újat, bármi olyat ami rendhagyó, és
szakítson a sztereotípiákkal.

Did you find apk for android? You can find new Free Android Games and apps.
  • Harmat Klára
    Légy üdvözölve az oldalamon. Angyalkártya jóslásaim egész biztosan jó útmutatást nyújtanak majd számodra. Meg fogod találni amit keresel. Az oldal tartalmának másolása csak írásos engedély birtokában megengedett.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*
*

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..