Az első kártya

Az első kártya spirituális üzenete szerint a szívedben még lehet valami, amelynek megvalósulásához időre van szükség. Úgy tűnik, mintha elfelejtetted volna, mintha már nem emlékeznél arra, amit Istentől kértél. Ne add fel a reményt, Isten és az angyalok meghallgattak és támogatnak téged. Az Úr mindenkor hűséges az ígéretéhez. A vágyad a lehető legjobb időben valósul meg.

A második kártya

A második kártya áldása szerint a szíved és Isten hangjára hallgatva teszed a dolgaidat, éled az életet, hited erőssé, állhatatossá tesz téged. Talán nem mindenkor érzed ezt az igazságot, mégis hidd el, ez pontosan így történik veled. Isten a védelmeződ, a neve pedig a legerősebb vár, amely támogat és irányít a spirituális utadon. Az áldást megkaptad, hogy elérhess mindent, amit csak szeretnél.

A harmadik kártya

A harmadik kártya spirituális üzenete értelmében a család számodra mindennél többet jelent, Isten pedig látja a lelked, a benned lévő szeretetet. Különleges imában kérted a segítségét, a szeretet iránti hűséged és elkötelezettséged Isten szívét is melengeti. Légy figyelmes mostanában, és pontosan megláthatod, Isten miben és hogyan segít téged és a szeretteidet.

A negyedik kártya

A negyedik kártya áldása értelmében, azok a problémák, amelyektől most még szenvedsz, amelyek szorongást, félelmet keltenek benned, hamarosan megszűnnek, és a múlt homályába vesznek. Ajánld fel Istennek a fájdalmat, a nehézségeket és Ő leveszi a válladról a terheket. Csak kérned kell Őt és a segítségét. Higgy az isteni áldásban és támogatásban. Mondj el egy imát már ma, hogy holnap könnyebb lélekkel ébredhess.