Válassz egy kártyát, fontos üzenetet közvetít számodra

Első lap

A lap mozgatóerőnket jelképezi: a vágyat, amely a szabadság, a siker vagy az érvényesülés felé hajt. Merészséggel most a legnehezebb problémát is megoldhatjuk, ha feloldjuk az érzés és a gondolkodás, az akarat és az ösztönök, a vágy és a valóság közötti ellentmondást, hogy az ellentétek segítő erővé egyesüljenek. Amikor a kártya ezzel a lappal válaszol, először saját magunkban kell belső egyezségre jutnunk önmagunkat, terveinket és céljainkat illetően. Tanácsos megfontolnunk, mit tegyünk, nehogy később nagy árat kelljen fizetnünk elhamarkodottságunkért.

Második lap

Ez a lap az éber tudaton kívül eső valóság jelképe, amellyel általában éjszaka, álmainkban találkozunk, amikor tudattalanul készülünk azokra az élményekre, amelyekkel később a valóságban szembesülni fogunk. A lap azt a képességet jelöli, hogy képesek vagyunk türelmesen várni, amíg belső hangunk reagálásra késztet. Aki így él, az tudja, hogy a világban jónak és rossznak egyaránt létjogosultsága van, és ösztönösen képes megkülönböztetni egyiket a másiktól.

Harmadik lap

A lap a teljességet, valamint az elért célt, egy fejlődési folyamat csúcspontját, sok esetben pedig az életcélt és a világban elfoglalt helyünket szimbolizálja. Azt jelenti, hogy az egyén mint mikrokozmosz, megtalálja a helyét a világban, a makrokozmoszban. Pszichológiai szempontból az ébredő tudatot és az alkotó én önszabályozó erejét jelképezi, amely lehetővé teszi, hogy társadalmi környezetünkkel összhangban cselekedjünk, és lelkünkben feldolgozzuk az örök változással járó, alkotó fájdalmakat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..