Kos

Kicsit nosztalgikus hangulatban vagy ezen a héten. Sokszor eszedbe jutnak gyermekkori emlékek, és olyan eseményekre is visszaemlékszel, amelyekkel nem foglalkozol sokat a mindennapok során. Máskor nem jellemző rád ez a hangulat, de lehet, hogy ebben az esetben segítség lehet számodra. Hiszen akadhatnak olyan múltbéli érzelmi helyzetek életedben, amelyekkel komolyabban kell foglalkoznod, hiszen nem dolgoztad még fel őket. Engedj nyugodtan ennek az erőnek, és ha úgy érzed, akkor vállald fel a vele járó fájdalmat is. Hosszabb távon segíteni fog neked.

Bika

Ezen a héten kellemetlen felfedezést tehetsz, közvetlen környezeteddel kapcsolatban. Lehet egy kis nézeteltérésed, például a szomszédokkal, és rájöhetsz, hogy milyen kellemetlen alakok is laknak éppen a te környezetedben. Azonban ne felejtsd el, hogy most indulataid szemüvegén keresztül vizsgálod a helyzetet, és egy-két hét múlva már egészen más véleményen lehetsz. Lehet, hogy akkor megbocsátóbb hangulatban leszel, és sokkal jobban tudod követni mások cselekedeteit, motivációit. Ebből következik, hogy inkább ne vessz össze tartósan senkivel.

Ikrek

Még mindig munkáddal, és egzisztenciáddal foglalkozol ezen a héten. Lehet, hogy a múlt héten sikerült kiharcolnod egy kis plusz pénzt magadnak, de mégsem vagy maradéktalanul elégedett. Érzelmileg visel meg a kialakult helyzet, nem tudod, hogy vajon jó helyen vagy-e munkád tekintetében, vagy pedig egészen máshoz kellene fognod. Azt javaslom, hogy várd meg, amíg egy kicsit objektívebben tudod szemlélni saját helyzetedet, vagyis távolodj el egy kicsit érzelmileg a problémától. Így sokkal jobb döntést tudsz hozni.

Rák

Kicsit agresszívabb vagy mostanában, mint máskor, hiszen általában nagyon szelíd és visszahúzódó embernek ismernek. Most azonban harapós kedvedben vagy, és a körülötted élők nem is tudják mi történt veled, olyan kötözködős vagy. Nem kell bűntudatot érezned indulataid miatt, hiszen sokáig visszafojtottad őket, és inkább alkalmazkodtál családodhoz. Egyszer mindenkivel előfordulhat, hogy elszakad a cérna, és elege lesz abból, hogy lenyeli dühét, agresszióját.






Oroszlán

Ezen a héten ragyogóan nézel ki, és ezt bizony mások is észreveszik. Egyébként sem vagy kishitű, most azonban majd ki csattansz az önbizalomtól. Hiszen rendkívül jólesik neked, hogy mások csodálatában sütkérezhetsz. Azonban mégsem lenne jó, ha átesnél a ló másik oldalára, hiszen a beképzeltség már korántsem rokonszenves, és jelentősen leronthatja személyiséged harmóniáját. A szép külső, és a jó megjelenés még korántsem minden.

Szűz

Ezen a héten még erőteljesebben érvényesülnek Szűz személyiségvonásaid. Ha lehet, akkor még racionálisabban gondolkodsz, és inkább az értelmeden keresztül közelíted meg érzelmeidet is. Ez általában problémát okoz párkapcsolatodban, hiszen nem biztos, hogy párod ugyanolyan beállítottságú, mint te. Tehát előfordulhat, hogy sokkal több romantikát, és kedvességet igényelne tőled. Ha azonban ezt végiggondolod, és tudatosan figyelsz a kérdésre, akkor megalapozhatod a jó kapcsolatot kettőtök között.

Mérleg

Ezen a héten olyan ismeretségeket köthetsz, amelyek nagyon kedvedre valók. Igaz, hogy barátságnak indul a dolog, de lehet egy olyan pillanat, amely ezen az érzésen jóval túlmutat. Meglesz a lehetőséged arra, hogy mérlegeld, barátságot szeretnél, vagy talán szerelmet. Ügyelj arra, hogy ez a pillanat tényleg csak egy pillanat lesz, és ha mégis belemész egy mélyebb érzelembe, onnan már nem lesz visszaút. Vagyis teljesen belevonódsz a kapcsolatba, és innentől fogva már nem lesz meg a döntési szabadságod.

Skorpió

Munkahelyeden felfelé ível a szerencsecsillagod, ami bizony már ráfért egzisztenciális helyzetedre. Ez nagyon jó hír, azonban mégsem lehet minden tökéletes, ugyanis családi életedben kicsit puskaporos a levegő. Nem is csoda, hiszen a múlt héten alig lehetett hozzád szólni, és lehet, hogy alaposan megbántottad a körülötted élő embereket. Most pedig teljesen lefoglalja gondolataidat a munkahelyed, és egzisztenciád. Semmi erőd nem marad arra, hogy kibékítsd őket, és kedveskedj nekik egy kicsit.






Nyilas

Úgy érzed, hogy pénzre lenne szükséged egy-egy nagyobb volumenű terved megvalósításához. Lehet, hogy új lakást szeretnél, vagy egy szebb autót. Azon gondolkodsz, hogy jó lenne hitelt felvenni, és banki ügyletekkel finanszírozni vágyaidat. A jó hír az, hogy nyugodtan megteheted, valószínűleg zökkenőmentes lesz az ügymenet. Nem fog elhúzódni a hitel elbírálása sem, és a visszafizetéssel sem lesznek gondjaid. Egy valamire azonban figyelj: csak addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér!

Bak

Nagyon szép napok várhatnak most rád a szerelemben, érzelmi életedben, s a családoddal kapcsolatban is. Olyan kedves, s megható gesztusokat tapasztalhatsz párod részéről, ami megerősíti benned azt a hitet, hogy jól döntöttél, amikor őt választottad. Néha azt mutatod a külvilág felé, hogy nem fontos neked a kedvesség, s az érzelmek, azonban ez korántsem így van. Legfeljebb nehezebben vállalod fel, hogy te is egy érző ember vagy. Társadnak nap, mint nap meg kell küzdenie azért, hogy szívedbe fogadd, s ezért nagy tiszteletet érdemel.

Vízöntő

Ismét sok furcsa dolgot művelsz a héten, ami nem különösebben meglepő, hiszen ilyenek a Vízöntők! A furcsa inkább az, hogy mindezt környezeted, és párod megértően fogadja. Nem idegesíti őket különcséged, inkább csak mosolyogva legyintenek egyet, mondván, hogy milyen szeretetreméltó vagy. Tagadhatatlan, hogy tetszik neked ez a határtalan elfogadás, azonban egy idő után arra is ingerelhet, hogy még hajmeresztőbb dolgokat művelj. Gondolkodj el azon, hogy nem feltétlenül kell mindig próbára tenned a környezetedben élők idegrendszerét. Akkor sem leszel tucatember, ha kevésbé vagy extrém!

Halak

Mostanában szívesen vetíted rá másokra – különösen párodra – ideálvilágodat, tudattalan elvárásaidat. Ez a világ persze elég gyakran szembe kerül a valósággal, és ez komoly feszültséget jelent neked. Sorra derül ki mindenkiről, hogy mégsem ő az álompartner, és gyermeked sem mintagyerek. Nem baj, ha nem viselkedik úgy a világ, mint ahogyan azt te szeretnéd, hiszen egyrészt unalmas lenne, másrészt, mit kezdenénk egymással, ha semmi feszültség nem munkálna közöttünk? Hiszen gyakran a feszültség viszi előbbre a kapcsolatokat, persze ha egészséges mennyiségben van jelen kapcsolatainkban.