Kos

A Kos szülöttek komoly változással, változtatással fognak szembesülni így február elején, ami további életükre is jelentős kihatással lehet. Okosabban teszik, ha maguk hoznak meg fájdalmas döntéseket, semmint hogy mások, vagy akár a sors áldozatának érezzék magukat. Ha munkájukban vagy magánéletükben olyan esemény következik be, ahol kérdésessé válik a hogyan tovább, tekintsék ezt jelnek és tegyék meg kedves Kosok az első lépést. A csillagok kedvező hatása most lehetővé teszi, hogy jól átláthassák, megfogalmazhassák és közvetíthessék szándékaikat. Ugyanakkor nagyon figyeljenek arra, hogy a meghozott döntés ne legyen öncélú, ne saját hiúságukat legyezgesse, hanem a valóban a helyzet megoldásaként éljék azt meg, nem babusgatva múltbeli sérelmeket. Étvágyuk lelkesedésük kifogyhatatlan. Ha éhesek nem válogatnak, mindent megesznek, amit eléjük raknak.

Ezt már olvastad?
Csütörtöki horoszkóp, Június 8., Pozitív és eredményes napra számíthatsz

Bika

Kedves Bikák ne számítsanak túl nyugodt napokra. Gyakran érzik majd magukat feszültnek és idegesnek, ugyanakkor jó ha erre már tudatosan készülnek, és az adott szituációban megpróbálják kontrollálni reakcióikat, megnyilvánulásaikat. Különösen figyeljenek arra, hogy munkájukban és főnökeikkel szemben hogyan reagálják le az adódó helyzeteket, ellenkező esetben kettőjük viszonyában elindulhat egy olyan eseménysorozat, amely előbb-utóbb munkájuk elvesztését eredményezheti! Ugyanakkor semmi okuk panaszra, a bolygóállás segíti most a szerelemben, izgalmas napokat ígér, de vigyázzanak a kalandokkal! Meggondolatlanul ez most házasságuk, kapcsolatuk végét is jelentheti! A csillagok állása szinte mindenben óvatosságra inti, lehetőségeik szerint mindenben kövessék a jogszerű utat, legyen szó sebességkorlátozásról, vagy vállalkozásról. Amennyiben vendégeket vár, nagyon kitesz magáért, pedig ő maga a megszokott ételeit kedveli.

Ezt már olvastad?
Csütörtöki horoszkóp, Június 8., Pozitív és eredményes napra számíthatsz

Ikrek

Az Ikrek most komoly lehetőségeket lát maga előtt, de a kilátások rózsásabbnak tűnnek, mint a kivitelezési lehetőségek. A bolygók most kecsegtetnek, de ez csupán gondolkodásra késztet és vágyakat ébreszt, ami után szembesülni kell a komoly valósággal, mind anyagiak, mind a törvényes lehetőségek terén. Éppen ezért mielőtt bármibe beleélnék magukat, tájékozódjanak és hozzák összhangba saját lehetőségeiket a kivitelezhetőséggel! Komoly segítséget jelenthetnek a barátok, akik segítenek túllátni az önös érdekeken. Ha tehetik használják ki a tél végét egy kis pihenésre. Az étkezéseknél kísérletező kedve nem ismer határokat. Kíváncsisága ezen a területen még mindig olthatatlan.

A cikk a következő oldalon folytatódik

Következő oldal
X