
Kos
Az élet szinte minden terén sikeres lesz a más emberekkel történő kommunikációban. Az érvei erősek és megcáfolhatatlanok lesznek, ami hasznára válhat a munkájában is az új üzleti kapcsolatok kialakításánál, de a magánéletében is jól fog jönni.Úgy fog tűnni, hogy a családja titkol valamit ön előtt. Ne félje megkérdezni, hogy miről van szó. Nagy lesz a kísértés, hogy korán befejezze a munkáját, de muszáj lesz ellenállnia neki, mivel nem tudhatja, hogy mi sülhet el rosszul emiatt. Ha nem tetszik önnek, amit a tükörben lát, tegyen ellene!
Bika
Ne csak beszéljen arról, amit el akar érni, hanem lépjen a tettek mezejére. Néhány barátja meglehet, hogy azt gondolja önről, hogy nem képes elérni a célja, ezért hát bizonyítsa be nekik, hogy tévednek! Ha már régóta egyedül él, akkor meglehetősen nehéz lehet egy új párkapcsolat kialakítása. Kialakult egy rendszer az életében, amit nem szeretne feladni, viszont idővel rá fog döbbenni, hogy igenis megéri változtatnia. Fogadja meg a kollégái tanácsait, mivel segíteni szeretnének önnek, és így sokkal jobban fog boldogulni. Töltsön egy kellemes estét a partnerével, és élvezzék egymás
társaságát.
Ikrek
Mivel most szerencsés időszaka van, szánjon valamennyit a szabadidejéből a tanulásra is. Biztos lehet benne, hogy a környezetében mindenki értékelni fogja, a tudásvágyát és a kezdeményező készségét. A kapott bókok és dicséretek javítanak a közérzetén és sokkal jobban érzi majd magát. Nem csoda, hogy képtelen most odafigyelni az körül zajló eseményekre, hiszen szerelmes. Ennek ellenére jobban jár, ha nyitott szemmel járja a világot, mielőtt még mások a háta mögött gúnyt kezdenek el űzni önből. Lehet, hogy az egyik munkatársa kissé szemtelen önnel, de ne zaklassa fel magát miatta, hiszen az nem tenne jót a munkahelyi teljesítményének. Ne féljen az ismeretlentől. Rá fog jönni, hogy a kalandos tevékenységek a legizgalmasabbak.
Rák
Végül sikerült megértenie az emberi lét igazi természetét. Bármilyen feladatot képes lesz egyedül elvégezni mások támogatása és segítsége nélkül. Viszont az is tény, hogy az idő múlásával azért változni fog majd az értékrendszere, amivel nincs is semmi gond, hiszen idővel mindannyian komoly mértékű változáson megyünk keresztül. Egy rendkívül érdekes személlyel hozza össze a sors, de ne siessen el semmit, mert különben fontos dolgok kerülhetik el a figyelmét. Sikerült egymásra hangolódniuk a kollégáival így ennek köszönhetően remek ütemben fog haladni a közös munka. Egyensúlyban van a fizikai- és mentális erőnléte, ennek mindig így kéne lennie, ezért fontos, hogy tegyen is érte.
Oroszlán
A magánélet és a munka terén is sikeres lesz, és egy kellemes szeret teljes este vár önre. Ne féljen kimutatni az érzelmet és megosztani a gondolatait a párjával. Ne essen kétségbe, ha most éppen nem teljesen tökéletes a párkapcsolata. Valószínűleg ez csak egy átmeneti állapot. Békéljen meg a helyzettel és tekintsen előre. Fontolja meg alaposan, hogy érdemes-e energiát fektetnie egy relatíve bizonytalan kimenetelű dologba, még akkor is, ha az adott feladattal járó bónusz rendkívül csábító. Erősítse a szervezetét. Ezekben a napokban érzékenyebb az átlagnál. Kerülje a mesterséges adalékokat.
Szűz
A rohanó élet következtében és digitális világ információáradata miatt az ember könnyen megfeledkezik, a romantikáról. Vegyen egy kellemes gyertyafényes fürdőt a partnere társaságában, vagy egyedül és próbáljon meg lazítani, kikapcsolódni kicsit. Egy családi nyaralás pontosan az, amire most szükséges van. Vegye körbe magát a szeretteivel és élvezze a velük töltött időt. Ezt a napot használja az elmélkedésére. Sokkal kiegyensúlyozottabbnak érzi majd magát miután rendbe szedte a gondolatait. Erősítse az immunrendszerét. Csokoládé helyett egyen narancsot, vagy sportoljon sokat.
Mérleg
Még ha fenntartásai is vannak az alternatív gyógymódokkal szemben, akkor is legalább adhat egy esélyt nekik. A természetes összetételű stressz elleni szerek segítségével sokkal nyugodtabban pihenhet. Ne féljen kipróbálni az új dolgokat is. Végre találkozhat azzal a személlyel, aki annak idején olyan inspiráló hatással volt önre. Ragadja meg a lehetőséget és legyen kreatív! Menjen el kirándulni a természetbe. Ha az időjárás nem kedvező hozzá, akkor tervezze meg a nyaralását. A hangulat meghatározó tényezője a testi erőnlét. Ne agyaljon a problémákon, miközben sportol
Skorpió
Ne hagyja, hogy mások nemkívánatos dolgokat erőltessenek önre. Csakis ön tudja, hogy mi a legjobb saját maga számára. Álljon két lábbal a földön, tartson ki a saját elképzelései és véleménye mellett. Ne figyeljen oda azokra a pletykákra, amiket esetleg a partnerétől hall. Sokkal jobban jár ha nem keveredik felesleges bonyodalmakba és ha inkább megbeszéli a problémákat. A padlóra fog kerülni egy váratlan helyzet miatt, de ebből is jól fog kijönni, mivel sokkal erősebb lesz tőle, mint azt korábban gondolta volna. Veszélyben van az egészsége; ne tegye ki magát további káros hatásoknak.
Nyilas
Jó hírekre számíthat, aminek köszönhetően percről-percre jobbá válik majd a hangulata. Ettől függetlenül vigyázzon, hogy ne ragadja túlságosan magával a képzelete. Álljon két lábbal a földön. Lehet, hogy egyesek majd önzőnek fogják ezért tartani, de ön nagyon is jól tudja, hogy felesleges olyanoknak segítséget nyújtani, akik nem érdemlik meg. Még akkor sem lenne semmi értelme a dolognak, ha mindent megtenne azért, hogy segítsen. Beszélje meg a partnerével vagy a barátjával, hogy menjenek el egy estélyre. Ez egy remek szociális kikapcsolódási lehetőség. Ön irigyli azokat, akik üdék és szépek, de ezért ön is tehetne, ha akarna!
Bak
Az, hogy időnként az emberen úrrá lesz a félelem és a szorongás, egy teljesen normális dolog. Túl sok terhet vett mostanság a vállaira és ha most nem is csökkentheti a munkatempót, akkor is legalább szánjon egy kevés időt a lazításra, vegyen egy mély lélegzetet is eressze ki a fáradt gőzt. Látogassa meg a családtagjait. Pótolja be, amit korábban elmulasztott, beszélgessen minél többet velük, és töltsön el egy szép napot a társaságukban. Ha túlságosan fáradt ahhoz, hogy felvegye a versenyt a riválisával, akkor hagyja rá a dolgot, mert ő is elég hamarosan elfárad majd. Váltson diétát. Egyen több zöldséget és használjon kevesebb sót. Garantáltan jobban fogja magát érezni.
Vízöntő
Kerülje az olyan tevékenységeket, amik nem okoznak örömet önnek, és na hagyja, hogy mások önre erőltessék az akaratukat. Természetesen azért viselkedjen udvariasan, és nem bántson meg senkit a környezetében. Az lenne a legjobb, ha valamilyen békés, kellemes elfoglaltsággal töltené el a szabadidejét. Biztos a dolgában és abban amit csinál, ezért igen könnyen meg tudja győzni az érveivel a környezetében lévőket, de emellett inspiráló hatással is van rájuk. Egy jó kis masszázsra lenne most igazán szüksége, hiszen így tökéletesen ellazulhatna. Természetesen a partnerének is jót tenne, és így mindketten tökéletesen feltöltődhetnének. Vegye komolyabban az egészségügyi problémáit, ugyanis később rosszabbodhat az állapota, ha nem foglalkozik vele.
Halak
Ha nem nagyon tud kimozdulni otthonról az ismerőseivel, akkor is nyugodtan menjen egyedül például sportolni. Így legalább olyan tempóban végezheti a gyakorlatokat, ami megfelel önnek és még az is meglehet, hogy megismer egy új edzőpartnert a teremben. Rendkívül vonzó lesz a másik nem képviselői számára. Ne habozzon, tegye meg ön az első lépést. Ez egy olyan időszak lehet, amikor úgy érzi, hogy soha nem lesz vége a munkának. Ne stresszelje feleslegesen magát, mert az rendkívül rossz hatással lelhet az egészségére.. Frissítse fel az idegen nyelvtudását, mert meglehet, hogy hamarosan szüksége lesz majd rá.